Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogalmam sincs mi

Szia!  

Annak aki olvassa. 

Egyébként fogalmam sincs mit írok most és miért, de nem tudok aludni és valamit csak tudok írni. És idegesít, hogy telefonon az enter nagyobb helyet hagy ki. Bár lehet, hogy csak most tűnik így. 

Majd kiderül. 

Vettem 3 könyvet és annyira boldog vagyok most miattuk. Az egyik igazából kötet, Ady Endre válogatott versei. Ady a kedvenc költőm, és az a poén ebben, hogy többen kitalálták már. Azt mondja mindenki, aki tudja, hogy ugyanolyan makacs és büszke de szépszívű (szerintem ez a kifejezés most született meg)  vagyok mint ő. Ebben van némi  sok igazság. 

Bár a büszkeség talán mégsem olyan nagy jellegzetességem. József Attila sokkal inkább én, de Ady személyiségét (amit lehet tudni a verseiből) egyszerűen imádom. 

"Minden Egész eltörött "  

 

Elmentem vérplazma adás előtti alkalmasságira, múltkor nem voltam rá alkalmas, most már igen:D vettek vért is, nagyon remélem, hogy megfelelő lesz. Tök érdekes volt amúgy. Meglepődtem, amikor beszúrták a tűt, hogy nem annyira fáj, mint amennyire szokott egy vérvételnél. Később kiderült, hogy ugyanolyan tűt használtak, amilyet majd plazma adáskor fognak. Ugye vastagabb mint a rendes tű. Féltem tőle, hogy milyen lesz, de így már kiderült, hogy kevésbé fájdalmasabb. Sőt... 

Egyébként tuti, hogy ezt már senki sem olvassa, úgy képzelem, hogy mindenki kilépett az oldalról, annál a mondatomnál, hogy "majd kiderül".

Szoktam verseket írni, amikor van hozzá motivációm. Általában hagyok minden olyat amit szeretnék csinálni, mivel félek a gondolattól, hogy k*rva szar.  Viszont lehet holnap felteszek néhányat. Igazából versnek nem mondanám, általában olyan formában kezdődik, aztan a közepén megunom, hogy figyelek a rímekre, és a gondolatok is ellepik az agyam, és egyhuzamban leírok mindent és így egy összevisszaság valami lesz aminek értelme sincs. Nem kell semmi jóra számítani, nem gondolkodom akkor semmin, csak simán leírom amit érzek. 

Olyan jó érzés, hogy teljesen privát ez az oldal, és egy ismerősöm se tudja az oldalam nevét, így bármit le tudok írni. Vagyis merek írni. 

Szóval.. Én járok sajnos/nemsajnos pszichológushoz... Rávett, hogy vigyem el a verseim és az egyik elolvasása után azt mondta, hogy neki rögtön József Attila jutott eszébe és tökre olyan a hangulata stb. Annyira jól esett, hogy majdnem elsírtam magam. 

Bár tudom, hogy igazából a közelében sem vagyok hozzá, olyan mintha rosszabb kocsit hasonlítana valamilyen nagyon "becsajozom ezzel" kocsihoz. A kerekük és a nevük ugyanaz (autó)  talán még az is, hogy mindkettőnek autó formája van, de hát a teljesítmény... 

Egyébként direkt nem szerettem volna konkrét autókat mondani, főképp azért, mert túlzottan nem ismerem a kocsikat. 

Mellékesen, ha valaki valamilyen csoda folytán idáig eljutott és tud valamilyen ingyenes vagy nagyon olcsó árú oldalt, amit tudnék vezetni, írjon nekem, nagyon nagyon szépen megköszönném. Kommentben is lehet és az email címemre is jöhet üzi: kelly256@freemail.hu 

Tényleg, ma a vérplazma helyen, amikor felvették az adataimat, örült nekem a nőke, hogy végre valaki freemailes. :) igen, mindkettőnket leszólnak emiatt

__________________

Na már reggel van, úgy tűnik éjjel elálmosodtam és be sem fejeztem azt, amit elkezdtem írni. 

Szóval elköszönök most. 

Hát, köszönöm neked ha elolvastad, remélem nem untad magad halálra és még megnézel 1-2 dolgot az oldalon