Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek ballagásra

Ballagás

Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!


Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!


A tanítás utolsó napján

Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.

Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

Mi búcsúzunk -, osztályunk küszöbét,
nem lépjük át, soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.

Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.

A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vigadjunk utoljára,
igyunk meg hát, egy végső áldomást!

Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!


 

Ballagásodra

Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.

Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.

Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.

Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.

Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.

Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.

Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.

Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.

De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.

Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.

Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.

A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.


 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.